Orrplasztika


Az orrplasztika a kozmetikai sebészet egyik igen fontos szegmense, ennek pedig az egyik legfőbb oka, hogy az orr igen kiemelt területen helyezkedik el. Az arc szociális szempontból a legfontosabb, így ebből kifolyólag a hozzátartozó területek kinézete, állapota kihat az ember másokkal való kommunikációjára, illetve az egész szociális életre.
Az orr az arcunkkal egységet alkot, melyet nem szabad elfelejtenünk, mivel az arc arányosságát nem lehet figyelmen kívül hagyni. Annak hiányán pedig orrkorrekcióval is lehet segíteni, mivel például egy görbe orrot, csak az áll megemelésével lehet kiegyenesíteni, kiegyenlíteni, és csak akkor fog mutatni, hogyha meglesznek az arányok, melyeket már Leonardo da Vinci is lerajzolt. E szerint a szemöldök felette homlok rész arányának meg kell felelnie, az orr és a száj által behatárolt régió magasságának, nagyságának. Bizonyos szögek is meghatározottak, vagyis, a felső ajak és orrszögnek 90%-osnak kell lennie, az orrnyereg vonalának pedig a merőlegestől számítva 30% kell elérnie.


Ha kevésbé feltűnő a páciens arcán végzett változtatás, nagy lehet az elégedetlenség esélye. Az orvosnak a műtét előtt arcanalízist kell végeznie, melynek eredményeit, és lehetséges komplikációit, melyek az orr esetében minimálisak, tisztázni, a páciens elé kell tárni. Ilyen a komputeranalízis során készült képek lehetnek, emellett a műtét technikai bemutatása is segít a páciens elképzeléseiben, illetve az orvos-beteg közötti bizalom kialakulásában.

 

Ahogyan a mellplasztikánál is, vannak olyan betegek kik rendellenesség miatt szeretnék megműtetni magukat, és vannak olyan páciensek is, akik csupán elégedetlenek magukkal. Az első esetnél a páciens kérése érthető, mivel akár rosszabb esetben hogyha az orr rosszul funkcionál, ez a légzésnél, szaglásnál, de akár a beszédnél is problémákat is okozhat. Leggyakoribb esetek a nagyon feltűnő, görbe, túl hegyes, és vaskos, azaz „krumpliorrok". Az ilyen eseteknél fellépő korrigációs vágy nagyon is természetes, és érthető, és az esetek igen nagy százalékában zökkenőmentes. Legtöbbször fiatalok szoktak orvoshoz fordulni ilyen kéréssel, mely a bőr szempontjából majdhogynem elsődleges szempont. Vannak olyan esetek is mikor már nem lehet elvégezni a műtétet, mivel egy idős ember bőre már nem olyan feszes, rugalmas mint egy húszévesé.

Orrplasztika műtét végzése

Magát a műtétet helyi érzéstelenítés után, vagy mély narkózisban végzik. A műtét fájdalommentes mindkét esetben. A mélynarkózisos eljárásnál pár napot már a kórházban kell tölteni. Úgynevezett ambuláns eseteknél helyi érzéstelenítést alkalmaznak. Ilyenkor az orr környékére égető érzést okozó injekciót adnak, mely általában négy darab szokott lenni, hogy lefedje az egész orrtájékot. A könnyű vérzést felszívják, az egyéb váladékokat pedig az orr tamponálásával akadályozzák meg, hogy az orrjáratokon keresztül a torokba jusson. A műtét után gipsz, vagy plasztik sínt helyeznek a páciens orrára, mely két hétig ott is marad, s stabilizálja az elért eredményt. Miután eltávolították, nem szabad körülbelül 2 hónapig semmiféle agresszív sportot űzni.
Általában nincsenek külső hegek, mivel az orvost segíti az orr feltárásánál egy világító végű, görbe kampó, mellyel kitűnően lehet látni az orr boltozatát. Ha az orrcimpákon végeztek korrekciót, akkor azok kanyarulatánál kis vonalszerű hegek maradnak. Általában a műtétet követő pár nap után elmúlnak a duzzanatok, de lehet hogy ez egy hétbe, de akár több hónapba is kerülhet. Ez mind már a páciens szervezetének gyógyulási, regenerálódási sebességétől függ. Tapasztalt orvosnál a páciensek ritkán elégedetlenek. Az elején pedig mindig keveset távolítanak el az orrból, már hogyha ez szükséges, mivel egy második beavatkozást sokkal könnyebb elvégezni, mint egy nyergesre sikeredett orr kipótlása.
A 2008-as évet nézve, az árak alakulása  itt is változó mint minden területen. A drágább műtétnél nem feltétlen kell tapasztaltabb orvost feltételezni. Átlagosan 360 ezertől az árak akár 430 ezer forintig is terjedhetnek. Mint minden esztétikai plasztikánál nagyon fontos, hogy a páciens milyen lelki kiforrottságot tudhat magáénak, illetve, hogy milyen pszichés állapotban van. Fontos hogy egy rosszul, helytelenül meghozott döntést, később sokkal nehezebb korrigálni, mintha a beavatkozás meg sem történt volna. És hogyha megtörtént az első műtét, akkor bekerülhet a páciens abba a körbe, mely műtétet műtét fog követni. Gondoljunk csak bele, hogyha a már megnagyobbított melleket szeretné a páciens mégis kicsinyíteni. Ilyenkor minimum két műtéten kell átesnie, mely milliókat jelent rosszabb esetben..

 

Plasztikai sebészet főoldal | Adatvédelmi Irányelv | Ingyenes plasztikai sebészeti kezelések | Plasztiki sebészet kontra természetesség | Mellplasztika | Hasplasztika | Lézeres szőrtelenítés | Szemölcs és anyajegy eltávolítása | Tetoválás eltávolítás | Ráncfeltöltés | Ajakfeltöltés | Visszér | Zsírleszívás | Ingyen hirdetési lehetőség | Orrplasztika | Kapcsolat | Plasztikai sebészet .org - linkcsere | Oldaltérkép
DreamSite honlapkészítés