Plasztikai sebészet
Ha az ember plasztikai sebészetről beszél, akkor az ember anatómiájának megfelelően másképp kell kezelni minden egyes tesztrészt, mivel természetesen minden egyes részünk más-más felépítésű. Ezért a plasztikai sebészeten belül is a különféle testtájaknak, részeknek megfelelően hívjuk eme sebészet ágait, például: ajakplasztika, fülplasztika, mell- illetve has plasztika stb.
Régebben az ember azért ment el, ha egyáltalán szüksége volt rá, plasztikai sebészhez, hogy egy nagyon feltűnő, kiálló tumort távolítson el például az arcáról, mivel ennek esztétikai vonatkozása nem megkérdőjelezhető. Ezzel szemben, hogyha valaki közérzetének javítása céljából látogatta meg a szakorvost, akkor ez már egy nehezebben járható út volt. Nagyon fontos most még az elején leszögezni, hogy az orvostudományban már régen szétváltak ezen területek, viszont a köznapi nyelvben még mindig egy kalap alatt járnak szájról-szájra. Létezik a plasztikai sebészet mint egy különálló ága az orvostudománynak, és létezik egy úgynevezett rokonága is, melyet pedig kozmetikai sebészetnek, illetve esztétikai sebészetnek hívnak, pontosabban kellene hogy hívjanak. Hivatalosan ez a két ág, a helyreállító, és az esztétikai ág.
Korrekciós plasztikai sebészet
Mikor nem a szépség fokozásán van a hangsúly, hanem a szervezet bizonyos körülmények, behatások során roncsolódik, megsérül, esetleg fejlődési rendellenességek, vagy baleset játszik közre, beszélhetünk helyreállító sebészetről, az igazi plasztikai sebészetről. Meg kell említeni, hogy ez nem könnyebb, vagy nehezebb mint a kozmetikai sebészet. Ami még az ágak elválóságát, különbségét mutatják, hogy a kozmetikai sebészetet a páciens kéri, ezért keresi fel az orvost, míg a helyreállító sebészetnél, ez magától értendő feladata az orvosnak.
Itt most a kozmetikai sebészetet érdemes kitárgyalni, hiszen a helyreállítás folyamata hasonló, és nem igényel olyan plusz „köröket" melyekre a kozmetikai sebészet során feltétlen szükség van. A konkrét műtétet megelőzi néhány konzultáció az orvossal. Először is az orvosnak fel kell mérnie, hogy a páciens, aki vele szembe ül, alkalmas-e, hogy átessen egy ilyen műtéten, manapság már ez a lépés igen háttérbe szorult. Emellett az orvosnak fel kell mérnie, hogy a páciens mennyire felkészült, milyen kérdései vannak, s hogy ezekre maximálisan kielégítő válaszokat tudjon adni. Fel kell mérnie saját maga számára is, hogy képes-e elvégezni az adott műtétet, melyet a páciense kér tőle. Ha igen akkor tájékoztatnia kell a műtét pontos menetéről, közérthetően, tájékoztatnia kell az esetlegesen fellépő problémáról, komplikációkról, a műtét alapvető következményeiről, hatásairól, illetve a komplikációk következményeiről. Ajánlatos több orvos véleményét kikérni, melyet nem kell titkolni a többi orvos elől akihez elmegyünk. A megbeszélések teljesen nyugodt körülmények között zajlanak. Fotózás után, számítógépes program segítségével adatokat gyűjtenek a páciens paramétereiről, és megvizsgálják, kialakítsák digitálisan, hogy milyen eredményre lehet számítani a műtét pozitív kimenetele után. Ha szükséges egyéb vizsgálatokat is elkészítenek. A pácienst fontos tájékoztatni a klinika adottságairól, és körülményeiről.
Csak az végezhet Magyarországon plasztikai sebészeti beavatkozást, kinek az Országos Szakképesítő Bizottság által hitelesített plasztikai sebész szakorvosi diplomája van. Ezt a szerződésben fel kell tüntetni, melyen az adott műtét rövid leírása szerepel az adatok mellett, illetve a diplomára való hivatkozás, emellett pedig a költségek. Ebben a dokumentumban tájékoztatják az esetleges komplikációkról, problémákról, melyek esetén az orvost nem lehet okolni. A szerződés kötelez, és véd. Mivel magát a műtétet többnyire altatásban szokták végezni így az esetleges fájdalmakat nem lehet érezni, viszont a félig éber állapot során, az érzéstelenítő ellenére, kisebb-nagyobb fájdalmakra, és kellemetlenségekre lehet számítani. Bizonyos korlátozásokra kell számítani a műtétek során, mely vonatkozik a szervezet terhelhetőségére, mely a teljes regenerálódás idejéig tart. Ezeket is köteles az orvos tájékoztatni. Minden seb, még a plasztikai műtétek is, és a kozmetikai műtétek is heggel gyógyulnak, a különbség csupán az, hogy a gyógyulás időtartama más, illetve, hogy megpróbálják az orvosok olyan helyen elvégezni a beavatkozást, ahol a bőrnek nem kell nyúlnia, esetleg a felület nem látszik, illetve a bőr gyógyulását tekintve a leggyorsabban regenerálódó helyen, és szögben, lehetőleg ott, ahol a bőr vérellátása magas, így a szövetek gyorsan tudnak helyreállni. De minden, még a sebgyógyulásnak is van hajlama, vagyis a jó, gyors és szép sebgyógyulás is egyénfüggő. Az igazán esztétikus heg penge vékony, bőrszínű, és alig észrevehető. A plasztikai sebészet manapság már a mindennapjaink részévé vált, és az egyik legjobb üzletté is egyben.