Ráncfeltöltés
A ráncok feltöltése talán az egyik leginkább ismert, és megjelenő motívuma a plasztikai sebészetnek. Manapság már olyanokról is lehet hallani, hogy az ilyen arcon lévő ráncok feltöltését otthon is ellehet végezni. Ez annak a butító folyamatnak a következménye mely során az embereket, a saját maguk kezelésére sarkallnak, mindenféle vény nélkül kapható gyógyszerek megvételének sulykolásával egyetemben.
Természetes ráncok
A ráncok keletkezése az öregedés természetes folyamatának következménye. Az öregedés mimikai ráncokat eredményez, melyből lehet arra a helyes következtetésre jutni, hogy arcunkon fogjuk hordozni, addigi életünk személyiségét. Valóban az arcunkra lesz írva, hogy milyen életet éltünk, illetve élünk. Természettudományos megközelítésben az arc bőrben csökkennek a bőr rugalmas rostjai, illetve maga a bőr alatti kötőszövetek válnak petyhüdté, illetve a szintén itt található zsírszövetek. A már sokkal mélyebb, hivatalosan úgynevezett dinamikus ráncokat viszont a arcbőrhöz tapadó mimikai izmok hozzák létre. Logikusan, mivel ezek a mimikai izmok ugyan ott gyűrik, feszítik és ernyesztik el bőrünket, ezért itt idővel, mély karakteres ráncokat alakítanak ezek ki. Ilyenek a szájkörüli ráncok, a szemkörüli úgynevezett szarkalábak, vagy a homlokszintén, mély karakteres barázdái.
- Ráncfeltöltés szilikonnal
Elsőként szilikont próbáltak bevinni a bőr alá, hogy ezzel csökkenték a ráncokat, ám azonban nagyon sokféle komplikáció lépett fel. Ilyen volt az elviselhetetlenség érzete, melyet a páciens az anyag miatt érzett, hiszen testidegen anyag volt, és erre a szervezet is így reagált, ezért a szépen behordott anyag összegyülemlett, és igazán torz alakokat hozott így létre. 1981-től tudják pontosan a kollagént jól kezelni.
- Ráncfeltöltés kollagénnel
A kollagén egy olyan kötőszövet, mely a szervezetünkben is megtalálható, s melyet a műtétekre marhabőrből nyernek ki, és több munkafolyamat során úgy készítik el, hogy az esetlegesen fellépő allergiás reakciók lehetőségét minimálisra szorítják, ez az esetek 2-3%-ánál szokott problémát okozni csupán. Ez egy zselészerű anyag, melyet igen vékony tűvel visznek a bőr alá. Hogy megállapítsák, hogy a páciens allergiás-e az anyagra, elsőnek egy próbainjekciót adnak neki az alkarba. Ezután négy hétig várnak az esetleges allergiás tünetekre, reakciókra. Ilyen reakció általában az egyszerű vörösödés. Ezzel az arc ráncait, például az úgynevezett düh ráncokat az orrtőnél, az orr és a száj közötti ráncoknál, és a száj sarkában lévő mélyráncokat is lehet kezelni, de ha nem mély akkor esetleg a pattanási krátereket, régi és besüppedt forrásokat is fellehet vele tölteni. Az ilyen ráncfeltöltéses eljárás mindenképp több részes, alkalmas. A minimálisan szükséges, úgynevezett bázisterápiák száma általában három szokott lenni. Az ilyen feltöltések hatása hat hónaptól, egészen akár két évig is eltarthat. Ezen időtartam után szokott az injekció hatása csökkenni, ekkor pedig felújító kezelésre, injekciókra van szükség. Átmeneti következményei is vannak az eljárásnak, melyről az orvosnak mindenképp kell tájékoztatnia mindenkit. Ilyen probléma lehet, hogy a beavatkozást követően 24 vagy 48 órán belül fehér lerakódások támadnak a bőrben, piros foltok jelennek meg, illetve pontalakú pöttyök. Ilyenkor nem kell megijedni, mivel ezek kezelése után néhány órával már nyomuk sem marad. Ha a négyhét során a tesztinjekció nem jelezte az allergiás reakciókat, ám mégis problémák lépnek fel, akkor ez körülbelül négy és hathetes pirosodást jelent az arcbőrön, melyet nem lehet kezelni, magától fog eltűnni. Ezen ráncfeltöltéses módszer egyébként, más, kozmetikai beavatkozás során kitűnő kiegészítő módszer lehet. Sokan a fenékből leszívott zsírt, s annak beültetése mellett voksolnak. A bőr ugyan 99,99%-osan nem fog allergiás reakciókat mutatni, ám ezen eljárás tartóssága, és esztétikai következményei még nem kielégítőek.
Botox
A botox egészen pontosan a clostridium botulinum „A" típusú baktérium által termelt idegméreg tisztított és hőkezelt hatóanyaga. Ebből lehet következtetni is. Ugyanis a pontosan beadagolt anyag, a mimikai izmokban négy-hat hónapos időtartamra, átmenetileg gátolja az arcon megjelenő ráncok kialakulásáért felelős mimikai izmokat. Sajnos a botoxos kezelés egy ördögi kört eredményez. Mivel az első injekciók során látványos eredményt lehet elérni, viszont a leírtak alapján „folyamatos" kezeléseken kell átesnünk életünk végéig, hogy egy bizonyos szintet megtartsunk. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy gyakoriak azon esetek melyek során az arcon a laikus számára is felfedezhető a természetellenes szer használása. A botoxos kezelés költsége a százezer forintos nagyságrendek körül szokott mozogni. Mindenképpen rendkívül fontos megemlíteni, hogyha valaki elszánta magát ezen lépésre, kizárólag plasztikai sebésszel végeztesse!