Szemölcs és anyajegy eltávolítása

Már régóta végeznek beavatkozásokat, melynek során anyajegyeket távolítanak el, illetve szemölcsöket. Ez két indokból fordulhat elő. Az egyik ok lehet, hogy olyan helyen van mely esztétikailag igen hátrányos, vagy a rosszabbik eset, amikor a szemölcs, vagy anyajegy kóros elváltozásokat mutat. Ilyen elváltozások lehetnek a festékes anyajegyek, az öregedési szemölcsök, az éranyajegyek stb. Ezen elváltozások szinte mindig nem kórosak, hanem, jóindulatúak. E végett nem feltétlen kell azokat eltávolítani. Viszont hogyha sérülésnek vannak kitéve, illetve folyamatos irritációnak, akkor mindenképpen el kell azokat onnan távolítani, mivel ezt már orvosi szempontok is javallják. Vannak úgynevezett vírus szemölcsök melyek bizonyos fertőzések következtében jönnek létre. Kialakulásuk oka lehet a kontakt úton történő, vagyis a hám mikrosérülésein keresztül történő fertőzés, ennek kialakulását még rosszabbítja, hogy bizonyos személyek erre fogékonyak. Ezen elváltozásokért többnyire a kevésbé ismert HPV azaz Humán Papilloma Vírus a felelős.


Maga az orvosi beavatkozás igen egyszerűen, és igen nagy gyorsasággal történik, hogyha ehhez a páciens is hozzájárul. Először is konzultációra kerül sor. A szokásos elemekkel, itt tájékoztatja a pácienst az orvos maga a műtét menetére, az azt megelőző feltételek meglétére, illetve, hogy a műtét után mikre lehet számítani. Ideértve az esetleges szövődményeket, következményeket, de mutathat fotókat a már sikeresen elvégzett műtéten átesett páciensekről. Majd következik  vizsgálat mely során szövetmintát vesznek, megállapítja az orvos, hogy milyen beavatkozásra van szükség, illetve, hogy milyen teendőkre van szükség a beavatkozást követően. A megbeszélés, és a vizsgálat után azonnal elvégezhető a műtét, ám ezt megelőzi az a mozzanat, hogy a páciensnek alá kell írnia a belegyező nyilatkozatot. Átlagosan maga a konzultáció, illetve a vizsgálat díja összesen tízezer forint körül szokott alakulni.


Maga a műtét helyi érzéstelenítéssel szokott történni. Ennek keretében a vékony tűn keresztül adják be közvetlenül a szemölcs alá az érzéstelenítőt. Lényegében rádióhullámú sugárzással a sejteket elpusztítják, majd ezután egyszerűen kimetszik azt. A kezelt terület körül a szövetek nagyvalószínűséggel elhalnak, de mindenképp károsodnak. Miután a szemölcsöt, vagy festékes anyajegyet eltávolították, a helyén az eltávolított kitüremkedésnek megfelelő nagyságú horzsolásszerű seb marad. Ezt egyből tapasszal leszokták ragasztani.


Legtöbbször akkor számíthatunk igen pozitív eredményre, hogyha az eltávolított szemölcs, vagy anyajegy nem nagyobb két centiméternél. Hogyha a kimetszeni kívánt területe ennél nagyobb, akkor indokolt a komolyabb esztétikai beavatkozás, mely során sajnos maradandó vonalszerű heg fog maradni. Mivel szinte beavatkozásnál fenn áll a veszélye, hogy szövődmények lehetnek, ezért ezen területek sem számítanak kivételnek. A leghamarabb jelentkezhető szövődmények az utóvérzés, esetenként gyulladás is előfordulhat. Igen komoly szövődmény lehet viszont a később jelentkező túlhegesedés. Ilyenkor ugyanis jóval nagyobb, tömegesebb heg képződik. Ilyenkor kidomborodik a felszínből, viszkető érzést válthat ki, emellett pedig erős pirosasság jellemzi. Ezért is fontos, hogy a páciens visszajöjjön mindenképp a kontrolvizsgálatokra. Ilyenkor ugyanis, hogyha észrevette az orvos, hogy ez a probléma fennáll, rögtön egy injekciós kúrára kötelezi a pácienst, melynek lényege, hogy kéthetente három alakalommal a hegbe beinjekcióznak egy hosszú hatású gyulladáscsökkentő szert.


A műtét után a sebre helyezett tapaszt két óra elteltével el is lehet távolítani. A seb beszárad és varrat szerű képződmény keletkezik. Ezután szinte úgy gyógyul a seb, mintha horzsolásról lenne szó. Nem kell féltenünk víztől, és a továbbiakban nem is kell elfednünk. A hegről körülbelül egy hét, vagy kettő elteltével leesik a varrat, és rózsaszínű marad alatta a bőr, mely idővel elhalványodik. Ez két esetleg három hónapot jelent.


Maga a vizsgálat és konzultáció a már előbb említett árkategóriába sorolható, maga a műtét díja pedig tízezer forinttól, akár húszezer forint is lehet, ez mind pedig anyajegyenként, illetve szemölcsönként értendő.

 

Plasztikai sebészet főoldal | Adatvédelmi Irányelv | Ingyenes plasztikai sebészeti kezelések | Plasztiki sebészet kontra természetesség | Mellplasztika | Hasplasztika | Lézeres szőrtelenítés | Szemölcs és anyajegy eltávolítása | Tetoválás eltávolítás | Ráncfeltöltés | Ajakfeltöltés | Visszér | Zsírleszívás | Ingyen hirdetési lehetőség | Orrplasztika | Kapcsolat | Plasztikai sebészet .org - linkcsere | Oldaltérkép
DreamSite honlapkészítés