Visszér


Lényegében a visszér a felső vénáknak a tágulata, illetve az ezekben a vénákban található billentyűk helytelen működése. Ugyanis a feladatuk lenne, hogy a mélyebben található vénákba gyűjtsék össze és irányítsák a széndioxidban dús vért, ezért is kék színű, viszont ennek ellenére itt felgyülemlik az, s ezért kitágulnak. Ennek következtében pedig a felszíni kapillárisok megtelnek vérrel, és a billentyűk is felmondják a szolgálatot, és pangás keletkezik. Megfordul a vár áramlása a vénákban. Ez okozza lényegében oly jellemző, és általános panaszokat, az elnehezülés érzetét, a fáradtság érzetet, a feszülés érzetét, illetve rosszabb esetben konkrét fájdalmat is jelent. Mindenképp kezelnünk kell a visszeres területeket ugyanis fennáll az esélye annak, hogy trombózis keletkezik vagy éppen gyulladás, a későbbiekben pedig akár rosszabb esetben fekély is kialakulhat.

Lézeres beavatkozás a visszér gyulladás kezelésére

Az igazat megvallva a visszerek kezelése az érsebészet tárgyköre lenne, viszont igen sokszor fordulnak a páciensek plasztikai sebészekhez. Ennek az egyik legfőbb oka, hogy az érsebészek nem foglalkoznak olyan betegekkel, akiknek csupán a bizonyos, és általános pókháló szerű, csupán esztétikai panaszokat okozó visszér jelentkezik. Ilyenkor ugyanis a páciensek többsége csupán esztétikai problémával küzd. Vannak olyan páciensek is, akik tudják, hogy az esetleges műtét során hegek is keletkezhetnek ,és ezt szeretnék elkerülni. Ezen visszereket általában lézerrel, de olyankor injekciós beavatkozással is lehet kezelni. A kezelések hátránya, hogy az elzárult erek ugyan eltűnnek majd, viszont idővel újra feljöhet a probléma.
A lézeres kezelés lényege, hogy a vérfestékben nyelődik el a lézer fénynyalábjai, mely következtében a kis erek elzáródását okozza. A kezelés után enyhe bőrpír, esetleg kékeszöld foltok jelentkezhetnek, viszont ezek sorra eltűnnek pár nap alatt. Az elzáródott erek még pár hétig látszanak, mely után egytől egyig felszívódnak, és a későbbiekben teljesen eltűnnek. Ezen pár milliméteres erek eltávolítására kiválóan alkalmas a lézeres kezelés, viszont egyáltalán nem jár eredménnyel az ennél nagyobb erek eltávolítása, ilyenkor ugyanis az injekciós kezelést kell választani, alkalmazni, vagy komolyabb plasztikai eljáráshoz kell folyamodni.
Az injekció tartalma gyulladást okoz a kis helyi erekben. Ezt követi az a lépés, mikor az érintett területet erősen befáslizzák, hogy az erek elszorítsák, így a keringés megszűnik. Ilyenkor a kis erek véglegesen elzáródnak, majd a későbbiekben teljességgel felszívódnak. Az eljárás nagyon egyszerű. A komolyabb területekre elsőnek higított tartalmú injekciót adnak be, majd ezután ha szükséges persze, további injekciókat adnak be az érintett területekbe. Azért kell ilyen aprólékosan eljárni, hogy az érzékeny bőrű pácienseknél se álljon fen az a veszély, hogy a bőrelszíneződés megmaradjon.

Plasztikai sebészet

A már komolyabb beavatkozásnak számító plasztikai eljárások csak abban az esetben indokolt, hogyha az előző kettőt már hatástalan. Ilyenkor ugyanis a plasztikai sebészek speciális eszközökkel, vékony, pár milliméteres metszést ejtenek, melyen keresztül tudják eltávolítani a visszeres ereket. Nem kell félni, ugyanis nem marad nyoma ennek a kis metszésnek, nem hegesedik. Ennek az eljárásnak az előnye viszont, hogy sokkal gyorsabban gyógyul az érintett terület, illetve sokkal szebb esztétikai hatás érhető el. A már súlyosan kissebesedett, illetve elszíneződött eseteknél már ez az eljárás sem válaszható út. Ezért is nagyon fontos hogy ne vegyük fél várról a visszereket, és rögtön forduljon orvoshoz, mivel sokkal könnyebb bármilyen betegséget, vagy elváltozást kezelni a kezdeti stádiumban. Könnyebb ugyanis megelőzni a bajt, mint elhárítani!

 

Plasztikai sebészet főoldal | Adatvédelmi Irányelv | Ingyenes plasztikai sebészeti kezelések | Plasztiki sebészet kontra természetesség | Mellplasztika | Hasplasztika | Lézeres szőrtelenítés | Szemölcs és anyajegy eltávolítása | Tetoválás eltávolítás | Ráncfeltöltés | Ajakfeltöltés | Visszér | Zsírleszívás | Ingyen hirdetési lehetőség | Orrplasztika | Kapcsolat | Plasztikai sebészet .org - linkcsere | Oldaltérkép
DreamSite honlapkészítés